MEGALAKULT A SZEGED JÖVŐJE EGYESÜLET!
2024. november 15-én 33 alapítóval létrejött a Szeged Jövője Egyesület. Az egyesület célja, hogy részt vegyen Szeged, valamint térsége tudományos, politikai közéletében, előmozdítsa a város és térségének fenntartható fejlődését, társadalmi előrehaladását, nyitott, toleráns szellemének megőrzését, a zöld gondolat terjedését.
Az egyesület szorosan együttműködik az októberben megalakult Szeged Jövője Frakcióval. Az egyesület és a frakció közös célja olyan várospolitika kialakítása, amely a szegedi polgárok hétköznapi gondjai mellett a következő 10-20-50 évről is gondolkodik, a fenntarthatóság, a lakhatás, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és számos más területen is azért cselekszik, hogy városunk még élhetőbb, zöldebb, biztonságosabb hellyé váljon a következő generációk számára is.
Az alapítók a város politikai, tudományos, szakmai, társadalmi életének résztvevői, hétköznapi szegediek. Dolgozók, civilek, szakellátásbeliek, pedagógusok, akadémikusok, önkormányzati képviselők, szakszervezeti tisztségviselők, nyugdíjasok és egyetemisták, akiknek közös célja egy, a város jövőjéről szóló vízió megalkotása, ehhez kapcsolódva pedig társadalmi bázis, átfogó közösség létrehozása.
Az egyesület alapító tagja többek közt Csányi Zita nyugdíjas programozó, a Szegedi Kossuth Kör korábbi társelnöke, Györgyey János növénybiológus, kutató, a Szkeptikus Társaság alelnöke, Halász Noémi földtudományi kutató, a Momentum Mozgalom szegedi vezetője, Makádi Balázs, a Motiváció Műhely alelnöke, a Szikra Mozgalom országos elnökségi tagja, Mészáros Imre szakképzésben dolgozó műszaki vezető, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének csoportképviselője, a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformjának alapítója, Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, Papp Bence, a VVL – Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport alapítója, dr. Pelle Anita, az SZTE Gazdaságtudományi Karának docense és intézetvezetője, dr. Szajbély Mihály irodalomtörténész, Szeged díszpolgára és Urbán Tamás önkormányzati képviselő.
Az egyesület elnöke Mihálik Edvin önkormányzati képviselő, Zöld Város Programért felelős tanácsnok. Az egyesület elnökségi tagjai dr. Németh Ádám Géza ügyvéd és Kerpel-Fronius Balázs szociológus, sportoló, az SZTE-SZEDEÁK ügyvezetője. Az egyesület titkára Körmendi Zoltán önkormányzati képviselő.